Varga Péter az STK Somorja új vezetőedzője, Albert Rusnák játékoskeretének az új igazolása. A huszonhét éves labdarúgó posztját tekintve védekező középpályás, viszont a múltban középső védőként is sikerrel szerepelt. „A fiatal együttesünk számára nagyon fontosak a Péterhez hasonló, tapasztalt játékosok. Péter élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkezik, de a második liga közege sem idegen számára, ezért úgy gondoljuk, hogy gyorsan beilleszkedik a csapatba és hogy erősítés lesz számunkra” kommentálta az átigazolást Horváth Csaba.
Az Ipolyságról származó Varga a Szenice mezében szerepelt az élvonalban, a legutóbbi szezon őszi felében az FC Kassa futballistája volt, amellyel fel is jutott a legjobbak közé. A múltban a KFC Komárom, az MŠK Puhó (Púchov) és a Gyirmót mezét is sikerrel viselte.
„Viszonylag gyorsan megtörtént a megegyezés. A múlt hét folyamán megkeresett a somorjai vezetőség, hogy el tudnék-e képzelni egy csallóközi szerepvállalást. Egy rövid beszélgetést és a projekt bemutatását követően gyorsan egyezségre jutottunk, rábólintottam a lehetőségre, hogy Dél-Szlovákiában futballozzak. Egy olyan klub mellett döntöttem, amelyről elmondhatom, elég jól ismerem, amelynek minőségi a stadionja és ahol az edzésfeltételek is magas szintűek. Mivel már a vezetőedző kiléte is ismert volt, ez a tény szintén megkönnyítette a döntésemet. Az első benyomásaim kiválóak, gyönyörű pályákon gyakorolunk, minden úgy működik, ahogy kell, a srácok kedvesek és lassacskán a fiatalabb csapattársaimmal is megismerkedem, akiket annyira még nem ismertem ezelőtt. Bízom benne, hogy közös erővel képesek leszünk nagy dolgokat elérni és sikeresek leszünk az előttünk álló idényben” nyilatkozta röviddel a szerződése aláírását követően Varga Péter.
Pepo, téged is üdvözölünk és sok sikert kívánunk!
Hajrá, Somorja!